Padlófűtés köreinek beszabályozása DIY

Padlófűtés osztó

Régebbi padlófűtési rendszerekben, ahol még nem építettek be áramlásmérőket, igen körülményes az egyes körök egymáshoz képesti beszabályzása. Általában minden szelep ki van nyitva teljesen, aztán vannak olyan helységek, ahol megfelelően működik, míg másokban alig vagy egyáltalán nem érezhető a padlófűtés. Az lenne az optimális, ha minden helységben lehetne érezni a padlófűtés kellemes hőmérsékletét és ne legyenek a helységek között érezhető különbségek. Ezt “házilag” az alábbi lépésekben lehet megvalósítani:

  • Ki kell deríteni, hogy melyik szelep, melyik zónához (helységhez) tartozik. (1 helységhez több zóna is tartozhat. Főleg, ha ez nagyobb helység.)
  • Padlófűtést lekapcsolod és megvárod míg kihűl az egész.
  • Elzárod az összes kör szelepét. Majd mindegyiket visszanyitod kb. 25%-ra! (Én úgy szoktam, hogy elzárom teljesen, azután számolom, hogy mennyi negyedfordulatot tesz meg a szelep, mielőtt el tudom teljesen zárni. Pl. ha ez 18 negyedfordulat, akkor ezt veszem 100%-nak.)
  • Azután indítod a padlófűtést.
  • Idővel a körök visszatérő hőmérséklete alapján el kell kezdeni a szelep ellenállásait egymáshoz képest módosítani! (Pl. 1/2-1 óra múlva lesznek olyan körök, ahol már a visszatérő elkezd érezhetően melegedni, míg a többség még hideg marad. Utóbbiakat ki kell nyitni 50%-ig, előbbieket 1 negyedfordulattal tovább kell zárni!)
  • Újabb 1 óra múlva újra ellenőrizni kell és a még mindig hideg visszatérőket 100%-ig (azaz teljesen) ki kell nyitni!
  • Aztán másnap érdemes újra hideg rendszerről indítva folytatni és tovább finomítani negyedfordulatonként elzárni, ill. nyitogatni – mindaddig, hogy a visszatérők nagyjából azonos időben kezdjenek el melegedni.Fentiek azokra a rendszerekre vonatkoznak, ahol nincs még tömegáramlás mérő. Ahol az van, ott egyszerűbb, mert ott hőmérséklet “mérés” helyett vizuálisan látszódnak az esetleges eltolódások. Tehát, ott kapásból be lehet állítani egymáshoz képest az ellenállásokat, azután meg már a visszatérő hőmérséklet alapján, a fentiek szerint lehet finomhangolni.
  • E mellett viszont az egyes helységek hőmérsékleteit is mérni kell, hisz végső soron az lesz a cél, hogy ott legyen érezhető az optimális végeredmény. Második napon meg kell mindenhol mérni a hőmérsékletet és az igény szerint módosítani kell! Viszont ha van padlófűtés mellett raditoros kiegészítés is, akkor ezeket a különbségeket ott érdemes kompenzálni.